2013.04.15.
11:46

Írta: Visart

PÁRIZSBAN JÁRTAK HARMADÉVES TERVEZŐINK

Februári párizsi útjukról meséltek diákjaink. A saját maguknak szervezett tanulmányi útról Molnár Annamária, Domokos Dóra és Pongrácz László mondta el, milyen benyomások érték őket.

párizsiút_8.jpg

Molnár Annamária
„A legemlékezetesebb dolog, ami egyben szakmailag is a legértékesebb volt számomra, a Premier Vision Textil Workshop volt.
Sokszor meséltek már erről a kiállításról és láttunk képeket is, de az ember akkor érzi át igazán ennek a kiállításnak a nagyságát és jelentőségét, amikor ott áll a hatalmas pavilonokban.
Azt gondolom, hogy erre a kiállításra mindenképpen érdemes egyszer elmenni, mert amellett, hogy a fórumokon lévő trendkiállításokon rengeteg inspirációt tud magba szívni az ember, belelát egy folyamatba, ami közelebb visz ahhoz, hogy az ember megértse, hogyan készül a tervekből végül egy profi kollekció.
Textilek, bőrök, kiegészítők, trendirodák, arculati irodák és gyárak sokasága állít ki ezen a workshopon, ami egy igazi kincses sziget a tervezők számára, hiszen itt tényleg minden megtalálható.
Mi ugyan csak félve mertünk bemerészkedni egy-egy nagy anyaggyár standjára, ahol a buyerek rendelték az anyagokat, de a fórumokon kiállított textilek, kiegészítők és trendvonulatok már önmagukban nagyon érdekes voltak.
Az anyaggyárak standjain kívül rengeteg trend-előrejelző cég állít itt ki, ahol ténylegesen át lehetett lapozni az adott szezonra vonatkozó előrejelzéseket.
A kiállítás egy részén a ruhagyárak állítottak ki, itt lehetőségünk volt megismerni és felvenni a kapcsolatot olyan cégekkel, ahol a későbbiekben akár gyártatni is tudunk.
A kinti anyaiskolában is elmentünk, ahol nagyon kedvesen és közvetlenül fogadtak minket. Minden tantermet bemutattak és a tanórákra is bevittek, ahol a tanárok beszéltek arról, hogy éppen min dolgoznak. Érdekes volt látni, hogy a párizsi iskolában is ugyanazokon a feladatokon dolgoztak a diákok, mint mi Budapesten.
Azt gondolom, hogy ez az út egy nagyon fontos állomása volt a Modartos éveimnek, hiszen Párizs egy egész más dimenziója a divatnak. „

párizsiút_6.jpg

Domokos Dóra
„Már nem tudom pontosan ki vetette fel a csoportunkból, hogy meg kellene szerveznünk egy utat a Premiere Vision-ra, de mindenkinek felcsillant a szeme, hogy a diplomakollekcióban még kamatoztatható lesz a vásáron megszerzett kontakt.
Mellesleg szakmailag sem elhanyagolható egy ilyen vásárra kijutni. Ezért jó, hogy 10-en ilyen jó kis osztály vagyunk, mert ezt is sikerült elintéznünk, leszerveznünk, megoldanunk saját magunknak. Kísérőtanárként Szerencsés Gabót hívtuk el az útra.
Szerdától vasárnap reggelig voltunk kint, csütörtökön egész nap a Premiere Visionon, mert akkor mehettek a divatsulik végzős diákjai, szerencsére sikerült nekünk is megpályázni, hogy ingyen bemehessünk.
Hihetetlen választék van, fantasztikus új technikák, gyönyörű anyagok, tényleg eláll az ember lélegzete. És rátesz egy lapáttal a kellékes standok jelenléte, hogy külön van a cipzárra specializálódott stand a szegecsestől és millió-millió fajta mindenből.
Akaratlanul is összehasonlítja az ember az itthoni és a kinti viszonyokat. Az olaszokkal és a franciákkal sose lehet felvenni a versenyt, olyan előnyökkel bírnak.
Pénteken a kinti Modartba mentünk, ahol nagyon kedvesen, minden tantermet/tanórát megmutatva vezettek végig minket.
Mindezek mellett voltunk a divatintézetben "Modell-kiállításon", meglátogattuk a nagy áruházakat (Lafeyette, Colette), ahol minden nagy márka fellelhető egy helyen.
Így közelről, megfogdosva, élőben is szemügyre vehettük a márkákat, azt hogy milyen minőségű anyagokkal dolgoznak, hogyan figyelnek az eldolgozásokra, hogyan tálalják a brandet, szóval minden olyasmit, amit itthon egyáltalában nem tudunk megtenni. Hiszen csak a kifutóról és pár részletfotóról értesülünk az adott kollekcióról, de az teljesen más mikor testközelből megnézheted.
Persze mind emellett szabadprogramot is csináltunk, városnézés, Eiffel-torony....
Ja, és a Champs-Élysées-n bementünk a Louis Vuitton székházba, az is elképesztő volt hihetetlen tömeggel, mert szerintem már zarándokhellyé vált.”

PÁRIZSIÚT_3.JPG

Pongrácz László
„Azért találtam fontosnak az utat, mivel egy pályakezdő tervező számára rendkívül fontos, hogy bepillantást nyerjen az igazi divat világba. A Premier Vision pedig tényleg az a szakvásár, amit egy tervezőnek látnia kell.
A legnagyobb pluszt a trendügynökségek standjai nyújtották, ahol szemügyre vehettük a következő év trendjeit. Ez nagyon fontos egy tervező számára, különösen úgy, hogy a benne „tárgyalt” időszakban, már én is, mint friss diplomás, fogok tervezni és alkotni.
A legnagyobb hatással talán maga a város, az utcák, a hazaiak stílusa bírt. Az egész város együtt lélegzik a divattal. A gondolat, hogy egyszer majd én is ennek a körforgásnak a részese leszek, adta az igazi löketet a munkámhoz.
Az időtöltéseket mindig előre, közösen megbeszéltük, aztán már csak meg kellett találni, az aktuális múzeumot, vagy városrészt. Ami szerintem nagyon egyszerű volt. Egyszer sem sikerült eltévednünk. 
A kinti és a hazai divat szerintem nem annyira eltérő, mint elsőre hinnénk. Persze az általános közkép, mondjuk a metrón, odakint sokkal "menőbb" mint nálunk, de a sok hasonló márkaboltnak köszönhetően kint is ugyanazt viselik a fiatalok, mint idehaza. A felnőttek pedig legfeljebb több eredeti Louis Vuitton táskát hordanak."

párizsiút_1.jpg

párizsiút_7.JPG

párizsiút_2.JPG

PÁRIZSIÚT_5.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://modart.blog.hu/api/trackback/id/tr705223448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása