Interjú Beke Lucával, a Triumph Inspiration Award 2012 versenyén harmadik helyezést elért tervező szakos hallgatónkkal
Még nagyon fiatal vagy és ebben a korban még a legtöbben csak tervezik, hogy pontosan mit szeretnének csinálni. Honnan ered ez a tudatosság, amivel Te végigviszed a dolgaidat? Ahhoz, hogy ezeket a nagy sikereket, eredményeket elérd, biztos, hogy nagy adag előre elhatározás, kitartás, céltudatosság kell. Honnan meríted ezt?
Kiskorom óta az álmom, hogy egy nap majd divattervező legyek. A családomban megtanultam, hogy minden sikerülhet, ha van elszántság, kitartás és türelem. Bármire képesek lehetünk, attól függően, hogy mennyi áldozatot vagyunk hajlandóak hozni a siker érdekében. Kilencéves korom óta tanulok rajzolni különböző szakkörökre jártam és művészeti iskolába. Heti 3 nap délutánonként készültem arra, hogy egy napon majd felvételizzek és divattervezőnek tanulhassak. Mindig ez volt a célom és most kijelenthetem, hogy hiszek abban, hogy az álmok valóra válhatnak, ha keményen dolgozunk értük.
Mi történt volna akkor, ha esetleg nem nyersz az itthoni versenyen? Haladnál tovább ugyanezen az úton?
Én nem szeretem ezt úgy felfogni, mint egy versenyt, mert én nem annak éltem meg.
Itt pályázók voltak és egy lehetőség és nem gondolom, hogy csak az első három helyezett érdemli meg az elismerést. Szerintem ezek a pályázatok pont azért jók, mert egyszerre vagyunk egy védett közegben, mert az iskola mögöttünk áll, támogat de mégis megméretődünk a "való életben" és ebből csak tanulni lehet. Nagyon boldog vagyok és örülök az eredményeimnek, de ha nem lettem volna helyezett és csak annyit profitálhattam volna belőle, hogy kipróbálom magam egy ilyen helyzetben már akkor megérte volna.
Ez szerintem tipikusan az a szituáció, amikor nem a végeredmény a lényeg, hanem az az út, amit bejárunk közben. Az, hogy terveztünk, kísérleteztünk, anyagmanipulációkat találtunk ki és végül a szívünket és a lelkünket is beleadva merjük megmutatni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és így méretődünk meg. A saját szemünkben is.
Ha nem sikerült volna helyezést elérnem, akkor is haladnék ezen az úton.
A Triumph International Award mindig egy csodálatos állomása lesz az életemnek, aminek minden pillanatát élveztem, ami rengeteg önbizalmat adott és pozitív visszajelzést, hogy jó úton haladok, de úgy érzem, hogy még sokat kell tanulnom. Most az iskolára kell koncentrálnom és arra, hogy minél sikeresebben fejezzem be az utolsó évemet.
Ennél jobb kezdetet remélni sem mertem volna és innentől rajtam áll, hogy mit tudok kihozni még belőle.
Most, hogy végül a nemzetközi versenyen is szép sikerrel szerepeltél nem változott meg a viszonyod a többiekkel a csoportodban? Hogyan tudod kezelni ezt a változást? Egyáltalán szükség van arra, hogy kezeld vagy normálisan állnak hozzá a többiek és a tanárok?
Nagyon nehéz volt egy ilyen verseny után, a világ másik végéről szó szerint másnap visszaülni az iskolapadba. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, de minden erőmmel azon vagyok, hogy a verseny okozta lemaradásaimat pótoljam és egy sikeres félévet zárjak.
A csoporttársaimmal egyáltalán nem változott meg a kapcsolatom. A verseny előtt is nagyon jó volt velük a viszonyom és most is.
Amikor Shanghaiban a döntő estéje volt, itthon ők pont az egyik órán ültek és amikor a Facebookon a Triumph bemutatta a 3 díjazott fehérneműt, az elsők között ők gratuláltak. Nagyon jó érzés volt, hogy bár több ezer kilométerre voltak tőlem végig támogattak, biztattak és hittek bennem.
Melyek voltak azok a tényezők, melyekkel dobogós lehetett az általad tervezett darab? Mire figyeljen az a tervező, aki akár az iskolából jelentkezni akar a jövő évben erre a versenyre?
A koncepció egyedisége és a fehérnemű harmóniája. Az, hogy távolról is látványos volt, közelről pedig részletgazdag és olyan technikát alkalmaztam, amit nem ismertek. Arról, hogy a zsűri mit gondolt róla nem tudok nyilatkozni de Jos Berry a Triumph International kreatív igazgatója azt mondta, hogy az én darabom nem a kifutóra, hanem a múzeumba való. Ami számomra nagy megtiszteltetés. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy fehérnemű, amelynek az a célja, hogy a viselője magabiztosnak, nőnek érezze magát. A fehérnemű nagyon különleges ruhadarab a női ruhatárban és egyszerre kell ennek, és a pályázat témájának megfelelni.
A verseny gondolom hozzásegített olyan munkákhoz, melyek által anyagilag is megalapozhatod a jövődet. Van olyan felkérés, amit elutasítottál, tudatos vagy ebben is vagy egyelőre próbálsz megfelelni minden kínálkozó lehetőségnek?
A versenyen való helyezés önmagában egy egyszeri pénzjutalommal járt, ami nagyon jó lesz a diplomakollekcióm finanszírozásához.
Természetesen kaptam álláslehetőségeket külföldön és Magyarországon is. A versenynek köszönhetően olyan kapcsolatokat építettem, amik a későbbiekben elengedhetetlenek.
Jelenleg azonban egyik ajánlatot sem fogadtam el. Csak az iskolára szeretnék koncentràlni és miután a diplomakollekciómat bemutatom utána élni ezekkel a lehetőségekkel. Egyfelől próbálok mindenben lehetőséget látni de úgy gondolom, hogy nagyon meg kell gondolni, hogy mire mondunk igent és mire nemet.
Mi történt a kinti döntőn, hogyan képzeljük el azt a napodat? Milyen gondolatokkal keltél fel aznap és milyenekkel feküdtél aztán le a nap végén?
A verseny előtti napokban több kötelező programon vettünk részt. Volt szerencsém Uma Wang műtermébe és showroomjába ellátogatni, múzeumokat megtekinteni és különböző ételkülönlegességeket is megkóstolni. A szervezők mindenre odafigyeltek, hogy a legjobb körülmények között, tényleg minden pillanatát kiélvezve beleszippanthassunk a shanghai-i luxus életbe.
A verseny előtti délutánon volt a főpróba, amikor elpróbáltuk a showt és az eredményhirdetést. Egyenként konzultálhattunk az olasz Vogue stylistjaival és megnézhettük az esetleges sérüléseket, amik keletkeztek a munkáinkon. Amikor megláttam a fehérneműm, majdnem elsírtam magam. A teljes mellrészéről leperegtek a kézzel applikált pikkelyek, mert a modell, aki korábban viselte, ugrált benne a fotózáson. A próba után a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy egyenként varrogattam vissza a sérült helyekre a pikkelyeket.
Közben kavarogtak bennem az élmények, az érzések, de nagyon boldog voltam. Édesanyám utolsó mondatai jártak a fejemben, amit a reptéren mondott nekem; "Célozd meg a holdat és ha nem sikerül, akkor is a csillagok között találod magad!” Olyan csodálatos embereket ismertem meg, az egész utazás, a próba, olyan volt mint egy álom, ahol olyan profizmussal találkoztam, ami számomra hihetetlen volt. Semmi féltékenységet nem lehetett érezni, mindenki mosolygott és büszke volt arra, hogy az országát képviselheti.
A döntő napján boldogan ébredtem és egyáltalán nem volt bennem semmi izgalom vagy félelem. Reggeli után elvittek minket egy anyagkereskedésbe, utána pedig 1 óránk volt elkészülni. Velem közben forgattak és nagyon kellett sietnünk. Amikor megérkeztünk a bemutató helyszínére már a „red carpeten” vonultunk be, fotózáson vettünk részt és interjút készítettek velünk. Az egész helyszín lenyűgöző volt. Egész éjszaka építették az inspirációs szobát, ahol az érdeklődők az első benyomásokat szerezhették rólunk. Utána átmentünk egy másik terembe, ahol az állófogadás volt. Egy utolsó pillantást vetettünk a modellünkre, egy utolsó igazítást a fehérneműre és utána minden pillanatát élveztük a fogadásnak. Fényképezkedtünk, beszélgettünk, ünnepeltünk.
Aztán elkezdődött a show. Az egész nem tartott tovább 40 percnél. Nagyon furcsa volt, hogy fél év munkája van benne ebben a 3 percben, amíg a modell végigvonul. Aztán a következő pillanatok már, amikor Franca Sozzani az én nevemet mondja és az a rengeteg gratuláció. Az egész álomszerű volt. Látni a fehérneműm még egyszer felvonulni, ahogy a többiek állva tapsolnak és kiabálják, hogy gratulálunk, nagyon megérdemelted, aztán pedig egy színpadon állni az olasz Vogue főszerkesztőjével. Elképesztő élmény volt.
Leírhatatlan érzés volt a szállodai szobámban lefeküdni. Az élmények, az adrenalin miatt lehetetlen volt aludni. Azt éreztem, hogy bármire képes lehetek és, hogy ilyen érzés az, amikor valakinek teljesül a gyerekkori álma.
Végignéztem a napfelkeltét és a One Republic Good life című számát hallgattam.
