2012.10.30.
09:53

Írta: Visart

„Az iskola sikere a diákok sikerén keresztül mérhető.”

A magyar, majd a francia himnusz nyitotta a Modart és a Visart végzőseinek diplomaosztóját október 25-én, a már négy éve hagyományosan a Francia Intézetben megrendezett eseményen.

Az ünnepélyes beszédek sorát az iskola egyik vezetője, Tömpe Lia nyitotta meg, majd átadta a szót a Francia Intézet képviselőjének, Madame Gaïd Evenounak, akik kifejezte abbéli örömét, hogy az intézmény ad helyet az eseménynek, egyúttal üdvözölte a partnerkapcsolatot az anyaintézmény és a hazai iskola között.

Lia beszel.JPG

Hangsúlyozta, hogy ennek az iskolának az elvégzésével a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy frankofon területen folytassák a tanulmányaikat és elmondta, hogy a két iskola kapcsolata nemcsak egyetemi, hanem kulturális kapcsolat is, mert a diákok francia szellemiségben tanulnak. Így nyitottak lesznek egy másik kultúrára és ez érvényesül a művészetben is, ami nagyon fontos, hiszen a nyitottság alapfeltétele az alkotó munkának.

Madame Evenou hangsúlyozta, hogy tudja, Franciaország nem egyedüli letéteményese a divatnak és a dizájnnak, egyértelműen látható, hogy itt Magyarországon is fontos dolgok történnek.

Beszéde végén magyarul is sok sikert kívánt és gratulált a volt diákoknak döntésükhöz, amivel a szakmájukat, - mely még sok izgalmat tartogat - kiválasztották.

Ezt követően került sor a diplomák és oklevelek átadására, melyet Monsieur Jean-Hervé Habay, a Mod’Art International tulajdonos-elnöke celebrált.

Diplomaosztó 2012 101-001.jpg

A végzést igazoló okmányt először a Modart menedzser szakos hallgatói vehették át, majd a tervezőszakosok, végül a Visart volt diákjai.

Ezután Monsieur Habay méltatta Madame Evenou kedves szavait, és ő is megköszönte a lehetőséget, hogy ilyen patinás intézményben kaphat helyet a diplomaosztó ünnepség.

Beszédében elmondta, hogy az anyaintézménynek 8 iskolája van szerte a világban, Dél-Amerikában, Ázsiában és Európa több országában tanulhatnak ennek az intézménynek az égisze alatt a diákok. Kiemelte, hogy a budapesti iskola különleges abból a szempontból, hogy remek kapcsolatot ápolnak és valódi, minőségi munka folyik az iskola falai közt. diplomatervező.jpg

 

Megemlékezett arról is, hogy napra pontosan 10 éve, hogy találkoztak a Tömpe házaspárral és az elmúlt években az iskola, csakúgy, mint egy egészséges gyermek szépen növekedett.

A beszédek sorát Tömpe Zoltán folytatta és Monsieur Habay szavaira reflektálva elmondta, hogy az iskola sikere valójában a diákok sikerein mérhető le, ugyanakkor megköszönte a tanárok munkáját és méltatta az egyes szakok oktatási igazgatóinak, Szilágyi-Csüllög Mónikának, Horváth Szilviának és Szigethy Annának erőfeszítéseit.

Felidézte, hogy a diákok az elmúlt 3-4 évben milyen áldozatokat hoztak a sikerért, milyen kemény munka folyt és milyen hosszú út vezetett a mai napig, de tudható, hogy nem volt hiábavaló mindez.

Külön beszélt az egyes szakok diákjairól és kiemelte, hogy az első fecskének számító menedzserek milyen remekül helytálltak, amikor angolul védték meg dolgozatukat és mára bebizonyosodott, hogy létjogosultsága van ennek a szakmának.

A tervezők kapcsán megemlítette, hogy végül 9 fő diplomázott, s a legjobbak tartottak csak ki a végéig. Visszaemlékezett, milyen nehéz volt az utolsó időszak, mindenki izgult, de nem igazolódtak az aggályok, sikeres volt a diploma bemutató.

zoltan beszel.JPG

Zoltán a Visart végzőseiről elmondta, hogy kezdetben sokan úgy érezték, erős a tempó, rövidek a határidők, ám csakúgy, mint a tervezőknél, aki végül bírta az iramot és megmaradt abból kitűnő grafikus iparművész lesz, amit bizonyított a meghívott neves konzulensek minősítése is, akik igen nagyra értékelték a diplomamunkák színvonalát.

Az iskola vezetője arra is kitért, hogy a nyelvvizsgák miatt korábbi évek tanulói is most vehették át a diplomát, illetve voltak, akik most csak oklevelet vihettek haza, de bízik benne, hogy nem veszítik el őket és megszerezve a nyelvvizsgát ők is az iskola diplomásainak sorát gyarapítják majd.

Zárógondolatában elmondta, hogy missziós szerepe van a két iskolának a francia kultúra meghonosításában és a kiváló tanári gárda biztosítja, hogy az oktatás nem marad el a francia színvonaltól.

Utolsóként a szülőkhöz, rokonok, barátokhoz szólt és elmondta, hogy habár nagyon megterhelő lehetett az anyagai áldozat az iskolaévek alatt, de nincs jobb befektetés, mint a jó iskola. „Hálót, ne halat adj” – idézte a mondást, hiszen ez a diploma egy jó háló lesz az egész életben.

Első alkalommal, a diplomaosztó ceremónia végén két diák szólalt meg; a Modart részéről Csoma Csilla, a Visart részéről Gellén Sára mondták el megindító, néhol vicces és elgondolkoztató beszédeiket.

Csilla az álmok fontosságáról beszélt és arról, hogy ez a képzés nem egy zord diplomagyár volt, Sára pedig elmondta, hogy legjobban az alkotás zavartalan örömére fog emlékezni, arra, hogy mennyire átadták magukat ennek és azt kívánta, hogy minden végzett diák számára maradjon meg ez a munka során is.

modart menedzs.JPG

A Modart és a Visart vezetősége és tanári gárdája ezúton is gratulál a diplomázóknak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://modart.blog.hu/api/trackback/id/tr844876357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása